online angol vizsga

MEGKÖSZÖNTÉK

Most jöttek meg a nyelvvizsga eredmények: A reading 30 pont lett, a listening 29, a speaking 25, a writing pedig 27, szóval pont sikerült a 25 pont mindenből.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a felkészítést, és boldog karácsonyt kívánok!

KM

Most kaptam meg az eredményeket. Overall 8-as lett, a listening 9 lett, a reading 8.5, a writing 7 és a speaking is 7.

LF

BECBusiness English Certificates

Három szinten elérhető nyelvvizsga:


Magyarországon írásbeli kiegészítő vizsgával kétnyelvű komplex, vagy vizsga nélkül szaknyelvi (üzleti) egynyelvű komplex vizsgaként honosítható. Olyan elsősorban nemzetközileg elismert nyelvvizsga, mely a vzsgázó üzleti életben való boldogulási képességét van hivatva mérni. A hazai üzleti nyelvvizsgáktól eltérően (ez személyes véleményem majd 20 év vállalati angoltanítással a hátam mögött) a valós üzleti életből vett szövegeken, élethelyzeteken keresztül teszteli a jelölteket. Több tanítványom a BEC Higher vizsga után kezdett angol nyelvű MBA kurzusba, mely ezek után már nem jelentett nyelvi kihívást. A vizsga lehet papír , illetve számítógép alapú is.

A három szint feladatai hasonló módon épülnek fel. Az olvasásértési feladatokat a Cambridge nyelvvizsgákból ismert feladattípusok követik. A nyelvi ismereteket is az olvasásértési teszteken keresztül mérik, tehát nincsen kimondottan csak nyelvtani feladat (pl mondat átalakítás).

A hallgatási feladatok jól érthetőek, bár megkívánják az adott szinteken szükséges tág szókincset. Nehézséget a bonyolultan feltett kérdések jelenthetik. Megszokott feladatszerkesztési mód, hogy a hallott szövegben megtalálhatóak a rossz válaszok is csak nem a helyes kontextusban, ezért fokozott figyelmet igényelnek.

Az írásbeli feladatai is az valós életből vett kérdések, akár a projekt leírást, levélírást, riportot, statisztika elemzést , stb tekintjük.

A szóbeli általában három részből áll, érdekessége az 1 perces előadás, mely leginkább a TOEFL vizsgához hasonlít, és a magyar vizsgáktól eltérő felkészülést igényel, ugyanakkor nagyon is gyakorlatias, hiszen számtalan élethelyzetben lehet szükséges, hogy egy gyakorlati témáról (pl.: a jó marketing, a team building fontossága, a jó márkanév lényege, stb) összefüggően kell beszélni egy üzleti közegben.

Kimondottan ajánlom a vizsgát üzleti szakmai nyelvvizsgára készülőknek, akik utána a valós életben is használni szeretnék a vizsga ára való felkészülés során megtanultakat. Fontos lehet a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain megérdeklődni, az adott egyetemen, vagy főiskolán elfogadják-e a BEC vizsgát szakmai nyelvvizsgaként (sok helyütt csak személyes érdeklődésre árulják el, hogy tulajdonképpen elfogadják)

A vizsga kimondott előnye a hasonló magyar vizsgákkal, hogy a nemzetközi üzleti életben a cambridge-i nyelvvizsgáknak jól meghatározható értékük van, míg egy magyar vizsga, még akkor is ha valós tudást takar, szinte biztosan ismeretlen külföldön.

Magyarországi BEC vizsgaidőpontok és díjak:
http://www.britishcouncil.org/hu/hungary-exams-cesol-dates-and-fees.htm